Fontos megkülönböztetni a kettőt, ugyanis nem egymás szinonimája az átok és a rontás, hanem két különböző fogalom. Az viszont igaz, hogy mindkettő sok kellemetlenséget okozhat az embernek.
Az etimológiát tekintve, a rontás szó angolul „hex”, ami német „Hexen” szóból származik és boszorkányságot jelent. Az átok szó a régi angol „curs” szóból származik, ami imát jelent, miszerint azt akarjuk, hogy valaki vagy valami megsérüljön, kellemetlenség érje.
Lényegében akár rontással, akár átokkal van dolga az embernek, leegyszerűsítve egy rossz kívánság, amihez ha megfelelő energiát társítanak, akkor létrejön.
Általában bosszúból, irigységből vagy féltékenységből teszik az emberre. Sőt nemcsak emberre, hanem állatra és tárgyra is lehet tenni.
Mi a különbség a kettő között?
A rontás nem annyira káros egy átokhoz képest, és általában egy bizonyos idő után magától is megszűnhet, de legalábbis számottevően könnyebb megszabadulni tőle.
Ellenben az átok nagyon veszélyes lehet, komoly testi vagy mentális kárt okozhat az elátkozott személyben, mi több, akár az utódaira is kihathat. A mágiában jártas személyek szerint akár halált, de legalábbis súlyos fizikai fájdalmakat is okozhat.
A rontás általában rövid távú hatásokkal jár, és nem okoz hatalmas károkat. Ezzel szemben az átok hosszú távú hatást fejt ki, és ahogy arról szó volt, káros lehet az elátkozottra, valamint a következő generációkra. Éppen ezért az átok lehet öröklött is, ha már egy rokonunkat, felmenőnket is sorozatos kellemetlenségek érték, de legalábbis egy bizonyos probléma „kísérti”.
Bárki képes rontást vagy átkot szórni?
A jó hír az, hogy nem átkozhat el akárki, így nem kell mindenkitől félni, akibe beleütközöl a buszon. Többnyire boszorkányok, mágusok, egyszóval varázstudó személyek értenek hozzá. Azokból is csak az igazán képzett, avatott, született hatalommal bíró személyek, hiszen nem mindenkiből lesz valódi boszorkány, aki annak nevezi magát.
Aztán ott van a híres cigány átok is. Ebben az esetben is ugyanaz mondható el, hogy nem minden roma származású ember bír varázserővel.
Viszont bárki képes lehet a rontásra, aki kicsit is nagyobb mennyiségű energiával kíván másnak rosszat vagy küld felé folyamatosan negatív energiát. Ez nem olyan hihetetlen, ha arra gondolunk, hogy a vonzás törvényére, a bevonzásra is bárki képes lehet. Ahogy az ember pozitív, úgy negatív kívánságot is megfogalmazhat.
Akárkit meg lehet átkozni?
Úgy tartják, hogy bárkit el lehet átkozni, illetve rontást lehet rá tenni. Valakire könnyebben, valakire nehezebben, de bárkire tehető, akár hisz benne, akár nem.
Honnan tudhatod, melyik van rajtad?
Előfordulhat, hogy az emberben felmerül a kérdés: mi van, ha átok ül rajtam? Bár vannak bizonyos jelek, amik alapján meg tudod különböztetni a kettőt, de ha komolyan foglalkoztat a dolog, mindenképpen érdemes felkeresni egy megbízható szakembert.
De először is fontos tudni: az átok, illetve rontás jelei gyakran valójában lelki problémákra, mentális betegségekre utalnak, de akár a karma is közrejátszhat. Ezért ne siesse el az ember felállítani magának a diagnózist, miszerint átok ül rajta.
Viszont, mivel a rontás kevésbé ártalmas, ezért leginkább úgy mutatkozik meg, mintha az ember balszerencsés lenne. Folyamatosan kisebb-nagyobb bosszúságok érik. Nem sikerül a vizsgája, kirúgják a munkahelyéről, háztartási balesetek érik, bedöglenek körülötte a használati tárgyak és így tovább.
Az átok ennél komolyabban és konkrétabban nyilvánul meg. Egyes átkok kifejezetten az egészségre vagy a magánéletre mennek rá. Az egészséget illetően jó példa Stephen King Sorvadj el című művéből az elhangzott cigányátok. Szólhat átok azért, hogy valakinek soha ne legyen szerencséje a szerelemben és folyton csalódás érje. Ne szülessen gyermeke, ne legyen boldog, veszítse el mindenét és váljon belőle földönfutó.
Ki szabadíthat meg tőlük?
A rontást sok esetben „házi módszerekkel” is le lehet venni.
Az átok az már kemény dió, azzal mindenképpen hiteles, megbízható boszorkányhoz, mágushoz, stb. kell fordulni.
Fotó: pixabay.com
Forrás: askanydifference.com