Miért nem sikerül a teremtésünk?

Miért nem sikerül a teremtésünk?

Ó, a teremtés témája! Sokan sokféleképpen foglalkoznak vele. Számtalan könyvet elolvastam már én is róla, mégsem éreztem, hogy közelebb kerülnék hozzá. Persze tudásom lett róla, ami hasznos, nem mondhatom, hogy semmi értelme nem volt a sok kutatásnak, viszont a gyakorlatba nem tudtam átültetni az olvasottakat.

Azt hittem, velem van baj. Folyton korholtam magam, amiért nem sikerültek a teremtéseim. Mintha ehhez sem lennék elég jó… Csalódott voltam. A kudarcom először lehúzott, aztán viszont felemelt. Úgy éreztem ugyanis, hogy van bennem valami, ami képes a teremtésre. Egy erő, egy energia. Csak meg kell találnom a működésének a pikantériáját.

A teremtés módszerei

Tudod, mire jöttem rá? Arra, hogy a teremtéshez többféle úton is el lehet jutni. Több módszer is létezik arra vonatkozóan, hogyan teremtsünk. Rájöttem, hogy az én teremtéseim azért nem sikerültek, mert nem a jó módszerrel dolgoztam. Felelősségáthárításnak hangzik, de nem az! Várd ki a végét.

Csináltam mindent: írogattam, ragasztgattam, feldobtam a Teremtőnek hogy segítsen, vizualizáltam, megerősítéseket mondogattam és sorolhatnám. Valójában azonban egyiket sem éreztem hatékonynak. Egyiknél sem bizsergett a bőröm, vagy repesett a lelkem. Mindegyik olyan… üres volt. Nem tudtam kapcsolódni hozzá.

Később viszont ráleltem arra a módszerre, ami olyan volt, mint a hazatalálás. Azt éreztem, hogy: igen, ezzel rezonálok!

Nem a te teremtésed

Tehát az egyik ok, amiért nem sikerül a teremtés az, hogy nem a számodra megfelelő módszert használod. A másik, hogy talán olyat akarsz teremteni, ami nem rezonál a lelkeddel, a személyiségeddel – vagy egyáltalán nem, vagy mindössze a JELEN PILLANATBAN nem.

Érdemes megállni egy pillanatra, és megérezni, hogy tényleg rezonál-e a lelked azzal, amit létre akarsz hozni. Talán nem ez a te utad. Épp ezért nagyon fontos a teremtés témája kapcsán kiemelni az alázatot.

Te sem hiszel benne

Egyáltalán nem hiszel a teremtésedben. Vágysz rá, de nem tartod valószínűnek, hogy megvalósulhat. Vagy: hiányból próbálsz teremteni. Nem akként a végtelen lényként, aki vagy a lelkednek köszönhetően, hanem az emberi elme korlátaival és hiányaival.

Tudom, hogy a nélkülözést nem lehet kiírni az egyenletből, ugyanakkor azt a tényt sem, hogy van egy lelked. Egy olyan ősi részed, amely gyarapodni jött a Földre. Ő képes csodákat teremteni. De nem hiányból… hanem a gyarapodás energiájából.

Szóval érdemes megvizsgálnod, hogy milyen háttérrel, energiával és megfontolásból próbálsz létrehozni valamit. Igen, a negatív energia is teremt… de szerinted mit?

4 ok, amiért érdemes odafigyelni a negatív energiákra

Irigység és féltékenység van jelen

Ez a két érzés elképesztő módon tudja blokkolni a teremtést. Mindkettő a hiány-gondolkodáson és energián alapszik. Ebből pedig túl sok jót nem lehet létrehozni. Érdemes hát megvizsgálnod, miért van jelen benned ez a két érzelem.

Mit próbálnak üzenni? Mit próbálnak megmutatni? Mire próbálják felhívni a figyelmed? Megteheted, hogy engedsz nekik és elmész egészen az utálkozásig. Vagy dönthetsz úgy, hogy köszönetet mondasz nekik, majd elengeded őket.

Amint rájössz mit akarnak elmondani neked, sokkal könnyebb búcsút inteni nekik. Talán épp azért jöttek, hogy megmutassák: erre te is képes lennél!

Nem állsz még készen rá

Bizony, ez is lehet egy ok. Én azt látom az ügyfeleim körében, hogy gyakran bekapcsol a türelmetlenség. Nyugodtan gondolkodj el te is ezen. Ha nem akkor kapjuk meg amit akarunk, amikor akarjuk, rögtön jön a keserűség…

De mi van akkor, ha nem megfelelő az időzítés. Mondok egy példát, és érteni fogod. Tegyük fel, hogy egy párkapcsolatot akarsz teremteni magadnak. A férfi, akit neked szántak, ebben a pillanatban épp egy válás kellős közepén van. Szerinted, ha most azon nyomban megjelenne az életedben, annak milyen végkimenetele lenne?

Nem jobb rábízni az időzítést az univerzumra? Nem jobb megengedni, hogy akkor jöjjön az a férfi, amikor már kiheverte a válását, és egészséges módon tudtok kapcsolódni? Mi sosem látjuk a teljes képet, mégis követelőzünk gondolatban vagy fennhangon.

Legyünk inkább türelmesek.

Akadálya van a teremtésnek

A tudat alatt megbúvó hitrendszerekre és gondolati mintákra gondolok. Elképzelhető, hogy vannak benned általánosan a teremtéshez kapcsolódó blokkok. Vagy mondjuk az adott téma kapcsán húzódnak meg a mélyben a gátló programok.

Ha bennem az a hitrendszer van, hogy nem lehetek sikeresebb, mint az édesanyám (ami egyébként sokkal gyakoribb tudatalatti program, mint gondolnád), akkor bizony nagyon nehezen fog menni a siker megteremtése.

Én ezért azt mondom, hogy ássunk a dolgok mélyére, mielőtt feladnánk. Én nőkkel foglalkozom elsősorban, és azt látom, hogy az intuíciójuk nagyon jól működik. Csak félnek hallgatni rá. Lehet, hogy a szíved mélyén már te is tudod, hol lehet elakadva a teremtésed.

Azt javaslom, figyeld meg, melyik pontnál éreztél rezonálást vagy bosszúságot. Nem véletlenül vonta magára épp az a figyelmed.

Fotó: unsplash.com

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!