Szentként tisztelik a patkányokat ebben a templomban

Radzsasztán patkány templom Karni Mata India

A Karni Mata patkány templom Deshnoke kisvárosában, Radzsasztánban található. Hírnevét a 20.000 fekete patkány adja, akik uralmuk alá vonták az épületet. A helyiek pedig sok szeretettel gondoskodnak róluk, mivel ezek nem akármilyen rágcsálók…

Az épület jelenlegi formájának nagy része a korai XX. században született, kései mogul stílusban, ami a bikaneri Ganga Singh maharadzsának köszönhető. A templomot – a patkányokon kívül – gyönyörű faragványok díszítik, és a bejárati ajtó tömör ezüstből van. A főkapun keresztülhaladva több ilyen ezüstből készült ajtó is várja a látogatót, amikről legendás istennők köszönnek vissza, ahogy haladunk a belső szentély felé, ahol már várnak minket a szőrmókok…

Ám ezek nem holmi közönséges rágcsálók, hanem szent patkányok, akiknek a megrágott ételük is szent! Olyannyira szentségesek, hogyha csak egy meghal, akkor azt egy tömör aranyból készült patkánnyal kell helyettesíteni.

Kabbának nevezik ezeket a szent patkányokat. A helyiek különösen tisztelik és óvják őket. Rengeteg hívő és turista érkezik ide leróni a tiszteletét, míg az indiaiak kimondottan az áldásért látogatják a templomot.

Karni Mata patákánytemplom
Karni Mata patákánytemplom (Fotó: Jean-Pierre Dalbéra / Flickr)

Patakány-legendák

Több legenda is kapcsolódik a helyhez. Az egyik legismertebb így szól: Laxman, Karni Mata fia, avagy mostohafia belefulladt a Kapil Sarovar tóba Kolayat Tehsilben, miközben inni próbált belőle. Karni Mata Yamához, a Halál Istenéhez könyörgött, hogy támassza fel fiát. Először az isten megtagadta a kérését, de végül beleegyezett, ám azzal a feltétellel, hogy Karni Mata minden fia patkányként születik újjá a következő életében.

Egy másik helyi folklór szerint, egy 20.000 fős hadsereg dezertált és Deshnoke-ba menekültek. Halállal akarták sújtani a dezertőröket, de végül Karni Mata megkímélte az életüket, ellenben patkánnyá változtatta őket és felajánlotta nekik, hogy ott élhetnek vele. A hadsereg még így is hálás volt, és megfogadták: örökké szolgálni fogják Karnit.

A szent étek

A hagyomány szerint, ha eszel abból az ételből, amit már az egyik szőrgombóc megcsócsált, hatalmas megtiszteltetésben és áldásban lesz részed.

Karni Mata patkánytemplom patkányok
Patkányok a Karni Mata templomban (Fotó: Arian Zwegers / Flickr)

A fehér patkány

A fekete patkányok között akad néhány fehér is, amelyek még az átlagosnál is szentebbek! Azok a rágcsálók nem kisebb személyek, mint maga Karni Mata és négy fiának megtestesülései. Elég a tekinteteddel súrolni valamelyiket ahhoz, hogy még nagyobb áldásban részesülhess! Ha ott jársz, feltétlenül várd ki a fehér méltóságot, hiszen nem mindennap találkozik az ember reinkarnálódott istenekkel…

Mondani sem kell, a látogatók vad erőfeszítéseket tesznek azért, hogy magukhoz csalják, és megpillanthassák a csodacincogókat. Ehhez praszádát (hindu vallási étel, ami nagyjából olyan, mint a keresztényeknél az ostya), azaz édes szent ételt ajándékoznak a jószágoknak.

A templom hajnali 4-kor nyit és a helyi papság még istentiszteletet is celebrál meghatározott időközönként. Továbbá két nagy Karni Mata fesztivált szoktak tartani. A nagyobb fesztivál márciustól áprilisig tart, a második szeptembertől októberig. Azokon a napokon tömegek hömpölyögnek az épületbe, hogy az istenek kegyében részesüljenek és tiszteletüket tegyék előttük.

Fotó: pixabay.com

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!