Szellemkisokos – Infómorzsák szellemekről és fajtáikról

Szellemkisokos – Infómorzsák szellemekről és fajtáikról

A szellemek a halott lelkek, akik egy másik létsíkon élnek és visszajárhatnak közénk. Többnyire úgy jelennek meg, ahogy életükben is. A kezdetleges szellemek, vagyis a „friss” halottak nem képesek tárgyakat mozgatni. De mikor megszokta a lélek a halált, képes lesz bármit megérinteni, leverni, jelezni általa és minél erősebb lesz – akár az érzelmeinek köszönhetően –, annál nagyobb volumenű dolgokra lesz képes, mint amilyen az elektromos berendezések feletti hatalom.

A szellemek bármikor megjelenhetnek, de mindenszentekkor és karácsonykor biztos eljönnek hozzánk. Mindenütt ott vannak a térben, képesek rövid idő alatt helyet változtatni, oda mennek ahova akarnak, és természetesen úgy érzékelnek minket, ahogy életük során. Emlékeznek múltjukra és némelyikük a jövőbe is képes látni. Ugyanakkor, mivel számukra már megszűnt az idő fogalma, így másképp élhetik meg a „jelenüket” és ami nekünk például 2 hét, nekik 2 nap, de ez fordítva is lehet…

A legtöbb szellem még mindig emberként viselkedik, érez, gondolkodik, adottak a sajátos tulajdonságai, személyiségjegyei, amik életében is megvoltak. Ezért vannak jó, rossz, illetve semleges szellemek. Ez persze attól is függ, hogyan éltek, de az is szempont hogy hogyan haltak meg. A negatív töltetű halál ugyanis eltorzíthatja a lelket és átcsaphat gonoszba.

A szellemeknek túl kell esniük a három halálon. Előbb a fizikai test hal meg. Majd az éterteste válik le – már haldoklás közben –, végül az asztráltest megszűnése következik. Akik ebben a fizikai világban maradnak, azok az első és második halál között ragadtak. Ennek oka lehet a hirtelen bekövetkező vagy az erőszakos halál (baleset, gyilkosság, álmában halt meg, stb.), mert nem végezték be a dolgukat, ám sok más oka is lehet.

Akiknek nem valami vidámak a haláluk körülményei, azok megjelenhetnek úgy is ahogy meghaltak. Vízbe fúltan, késsel a hátában, nincsenek szemei, ki van törve a nyaka, és egyéb halálakor történt változatokban. Később újra a régi, emberi mivoltukban jelennek meg, amint érzik a törődést, és hogy közelednek a fény felé. Elvégre egy léleknek sem előnyös a bolyongás, hiszen éveket, évtizedeket tölthetnek idelent, mert ahogy említettem: nincs időérzékük. Ez már nem az ő világuk, számukra más helyek vannak fenntartva, és odatartoznak. Általában érzik ezt a vonzást, hívást, és igen rosszul esik nekik amikor nem tudnak közeledni felé, de akár látjuk őket, akár nem, biztatni kell őket, hogy keressék a fényt.

Különben azt mondják, hogy 40-50 napig vannak itt a szellemek a haláluk után. Optimális esetben. Ráadásul a halál után kiélesednek a halott érzékszervei és belelát az emberek lelkébe, gondolataiba. Ezért is szeretnek elmenni a temetésükre, hogy lássák, érezzék, ki szerette őket igazán, ki nem, és hogy kivel milyen valójában a kapcsolata.

Amennyiben egy szellem zaklatottan érkezik a túlvilágra, mert fájdalmas, szörnyű, hirtelen halála volt, vagy annyira nem állt rá készen, akkor egyfajta kómaszerű állapotba eshet az égiek, az angyalok által. Ezalatt az idő alatt megnyugszik, mintha csak álmában gyógyulna, és meg tudják tisztítani az angyalok. Mikor felébred az állapotból egy szerette hívására vagy valamilyen különleges eseményre, amely az élők sorában történik, már nyugodtabb lesz, de sokan megzavarodhatnak. Nem emlékszenek mindjárt az életükre, arra sem hogy hogyan haltak meg, vagy hogy hol voltak és mi történet velük, de idővel, amint újra megnyugszanak és „nyomoznak”, vagy segít nekik egy médium, visszatérnek az emlékeik.

A szellemek akik nem tudnak átkelni, sokszor próbálják a kapcsolatteremtést a családjukkal, esetleg olyan személyekkel, akik látják vagy érzékelik őket. A médiumok, látók számukra gyertyafények, amihez vonzódnak a megváltásuk érdekében.

Végül, ha a szellem elégedett, készen áll az átkelésre, megnyílik előtte a fény és átlép a másvilágba ahol majd eldől, hova kerül a lelke.

Szellemfajták

Történelmi szellemek

Ezek a szellemek régi házakban, helyeken kísértenek akár évszázadok óta. Nehéz olyan bármely korból származó kisebb vagy nagyobb épületet találni, amelyben ne lenne szellem. Ott felbukkanhatnak az adott korban élt személyek, akár híresek akár nem, korhű ruházatban és beszédstílusban. Mondani sem kell, hogy számukra ott te vagy az idegen…

Ciklikus vagy visszatérő szellemek

A ciklikus szellemek rendszeresen térnek vissza. Valaki csak a meggyilkolása, kivégzése, halála napján tér mondjuk vissza, tehát általában évente vagy egy bizonyos nap bizonyos órájában. A visszatérőknél nem lehet szabályt felállítani. Akkor jönnek és mennek amikor akarnak, mert hirtelen eszükbe jut a hely, vagy odavonzza őket valami vagy valaki.

Családi kísértetek

Természetesen ők az elhunyt rokonok illetve ősök, mert akár több generációból is maradhattak itt szellemrokonok, akik a családhoz vagy a család egy tagjához kapcsolódnak. Gyakran az a feladatuk hogy figyelmeztessék a famíliát a közelgő veszélyre vagy halálesetre, máskor pedig egyfajta őrangyal szerepét töltik be. Addig vannak, amíg a családból él egy tag vagy az a bizonyos személy, akihez kapcsolódnak.

Poltergeist

Azt jelenti „zajt csapó lény”, avagy kopogó szellem. Pontosan azt teszi, ami a nevében is benne áll: kopog, zörög, vagy a lépéseit lehet hallani. Dühös, haragvó lélek, aki nem tud teljesen szellemformában megjelenni. Tárgyakat mozgat, összetöri vagy éppen eltűnteti őket, megbolondítja az elektromos eszközöket, megtámadja az embereket. Például egy vízbefúlt szellem megpróbálja elérni, hogy ugyanaz történjen másokkal, mint vele, ugyanazzal próbál ártani ahogyan meghalt. Általában gonosz szándékú és a negatív energiákból táplálkozik, ezért szít az élők szívében félelmet, haragot, vagy gyűlöletet egymás iránt.

(Itt zárójelesen meg kell említeni azt, hogy élő személy is lehet poltergeist, bár akkor már telekinézisről is beszélhetnénk. A lényeg, hogy maga az élő személy az energiaforrás, az okozó. Tudat alatt rengeteg benne a harag, az elfojtott érzelem vagy olyan tragédia, trauma érte, ami kiváltotta belőle a képességet. De ez az állapot általában néhány napig, max hétig tart.)

„Modern” illetve intelligens szellemek

Ők azok, akik nemrégen hunytak el. Általában ismerős környezetben bukkannak fel vagy ismerős személy mellé csapódnak. Azért maradtak itt, mert bevégezetlen dolguk van. Némelyikük szívesen kommunikál veled, akár ismerőse voltál az életben, akár nem.

Kísértetek

A halott személy krízis jelensége. Olyan szellem, aki épp megpróbáltatásokon megy keresztül (pl. baleset), újra és újra átéli a halála körülményeit vagy egy adott részt az életéből. Befejezetlen dolga vagy üzenete van, de az is előfordulhat, hogy nem tűnik fel neki, hogy meghalt és mondjuk ezért háborúzik, harcol tovább. Léteznek komplett kísértet járások, amikor mindig egy adott időpontban jelennek meg csoportosan.

Ilyen laza is lehet egy szellem, akinek nem tűnik fel, hogy halott…

Fotó: pixabay.com
Forrás: Peter Underwood: Szellemek – Hogyan lássuk?

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!