A 12. századi püspök, Szent Malakiás próféciája szerint Ferenc pápa lesz az utolsó pápa, és ez egyet jelent a világvégével.
Ki volt Szent Malakiás?
Máel Máedóc, akinek vezetékneve Ua Morgair volt, 1094-ben született az írországi Armaghban. Nevét latinul Malachusnak fordították, majd később angolosan Malachy-ként hivatkoztak rá. Malakiás egy ismert tudós fia volt, édesanyja gazdag családból származott Bangorból. Mikor apja meghalt, a fiú nyolc éves volt, és ezt követően egy szerzetes nevelte. Fiatalon lett belőle pap, majd 1124-ben, 30 évesen a bangori apátság apátja lett, valamint Connor püspöke. 1132-ben, 38 éves korára pedig szülővárosa érseke lett. 1139-ben a szentszék kinevezte Írország pápai legátusává.
Életrajzírója, Clairvaux-i (Szent) Bernát – akivel jó barátok voltak – a Szent Malakiás élete című könyvben azt mondja: Malakiást szelídsége, alázatossága, engedelmessége, szerénysége és tanulmányai során tanúsított szorgalma jellemezte. Gondoskodott a rászorulókról, mindenkinek elhozta a szentségeket, és megújította az emberek lelkesedését azok befogadásában.
Ha minden igaz, 1139-ben Szent Malakiás Rómába ment, hogy egyházmegyéje ügyeiről beszámolót adjon II. Ince pápának. Rómában a jövő furcsa víziója tárult eléje, amelyben a katolikus egyházat az idők végezetéig irányító pápák hosszú listája bontakozott ki előtte. Kéziratát II. Ince pápának adta, és a dokumentum ismeretlen maradt a Római Levéltárban egészen 1590-es felfedezéséig, amire Arnold de Wyon bencés szerzetes bukkant.
Malakiás prófétaként már életében nagy hírnevet szerzett magának. Amikor Dávid skót király fia súlyosan beteg volt, Malakiás meghintette őt szenteltvízzel és megjósolta, hogy a fiú túléli. Úgy lett. Szent Bernát szerint Malakiás még saját halálának dátumát (1148. november 2.), helyét és körülményeit is megjósolta. Sőt, azt is, hogy a hazáját, Írországot elfoglalja Anglia, méghozzá hét és fél évszázadra.
A „pápák próféciája”
A legenda szerint Malakiás olyan látomásokat tapasztalt, amelyben betekintést kapott a múlt, a jelen, és a jövő pápáinak sorába, és ezeket a látomásokat rejtélyes sorokban jegyezte le. A próféciák egészen 1590-ig egészen pontosak voltak, de aztán meglehetősen homályosak lettek, hitelt adva annak az elméletnek, hogy 16. századi hamisítványról van szó.
Malakiás szerint, az ő idejétől – II. Celesztinnel (1143) – kezdve a jóslatai 112 pápára vonatkoznak, és az utolsó hozza el a világvégét. A pápák jellemzése 112 rövid, szimbolikus mondatból áll, amikből ki lehet következtetni, melyikükről van szó. Így jósolta meg, hogy Benedek után már csak egy pápa lesz, és az ő uralkodása alatt jön el a világvége. Szóval Ferenc lehet az utolsó.
Szent Malakiás baljós jóslata így szól: „A Szent Római Egyház végső üldözésében Petrus Romanus (Római Péter) fog uralkodni, aki sok megpróbáltatás közepette tereli nyáját, ami után a hét dombos város (Róma) elpusztul, és a rettenetes bíró ítélkezik emberek felett. A vég.”
A próféciák közül sok helytállónak tűnik.
A 109. pápa, a „De meditate lunae”, a „félholdtól való” metaforát kapta. A 109. pápa I. János Pál lehet, akinek pápává választásának napján, 1978. augusztus 28-án félhold volt, akárcsak a halála napján, 1978. szeptember 28-án.
Ami a 111. pápára, XVI. Benedekre vonatkozó próféciát illeti, a prófécia azt mondja róla: „Gloria Olivae”, ami azt jelenti, hogy „az olajbogyó dicsősége”. A Szent Benedek-rendet Olivetánoknak is nevezik. Ráadásul 2011. október 27-én Benedek egy több száz éves olajfát kapott ajándékba az izraeli kormánytól.
Például a VIII. Urbán pápáról szóló rész a Lilium et Rosa (Liliom és Rózsa). A pápa Firenzében született, és a liliom volt a jelképe.
János Pál pápához a „de labore solis” jellemzés került, ami „napfogyatkozást” jelent. 1920. május 18-án született, épp napfogyatkozáskor.
Nem biztos, hogy véget ér a világ
Egyesek „bizonyítéknak” tekintik azt, hogy habár a Ferenc nevet választotta magának a pápa, a születési neve Jorge Mario Bergoglio (igaz, az apját Pietronak vagy Péternek hívták). Ugyanakkor Ferenc pápa valójában római, mivel a szülei olasz bevándorlók, akik Argentínába költöztek.
Az utolsó pápa „Petrus Romanus” (Római Péter) lesz, ezután Róma elpusztul, a világ pedig tűz által megtisztul. Sokan úgy vélik, hogy ezek lesznek az utolsó ítélet napjai, mások azt hiszik, hogy a világ megtisztul, és egy új életciklus kezdődik. Olyanok is vannak, akik szerint nem is Ferenc pápa az utolsó pápa. Mindenesetre ne feledjük: túléltünk már pár „világvégét”.
Fotó: freepik.com
Forrás: irishcentral.com, encyclopedia.com, unamsanctamcatholicam.com