A türkizről úgy tartják, hogy csodát tesz a lélekkel, és nem mellesleg a torokcsakra egyik köveként számos gyógyító tulajdonsággal bír a testre is.
Az ékkő színe a kéktől egészen a zöldig terjed. A türkiz szó a francia „turquois” szóból származik, aminek jelentése „török”, valószínűleg azért, mert a követ a törökök vitték a középkori Európába. A türkiz a történelem egyik legrégebbi gyógyító köve. Évszázadokon keresztül egész civilizációk gyógyító eszközeként szolgált. Ez volt az egyik első drágakő, amelyet valaha is bányásztak, és Kr.e. 6000-ből származik Egyiptom Sínai-félszigetéről. Az ókori egyiptomiak annyira szerették ezt a követ, hogy megvolt a saját istennője, Hathor, a napisten lánya. Az egyiptomiak úgy vélik, hogy a kő kapcsolatban áll a termékenységgel, nemiséggel, terhességgel, szüléssel. Hittek a védő erejében és abban, hogy megóvja őket a szemmel veréstől. Gyakran a halottaikat is türkizzel temették el.
De Iránban és más perzsa partokon is, ennek a kőnek nagy szellemi értéke volt. Mexikóban az aztékok is láttak valami különlegeset ebben a drágakőben, és gyakran használták gyönyörű maszkok készítésekor. Az indiánok is használják gyönyörű amulettek, talizmánok, medálok, gyűrűk, karkötők és még övcsatok készítésére is. Ezekben a kultúrákban mind-mind hisznek a gyógyító, szerencsét hozó, védelmet nyújtó erejében.
Fizikai gyógyító tulajdonságai
A torokcsakra köveként segít minden problémát meggyógyítani ezen a területen. Ha torokfájásod, légzőszervi problémáid, allergiád van, vagy bármilyen füllel, orral, torokkal, tüdővel kapcsolatos panaszod, ez a kő jó szolgálatot fog tenni.
Összességében erősítő kőként működik a legjobban, és tele van gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal, amelyek segíthetnek a reuma és más problémák esetén. Ennek a kőnek az a lényege, hogy erősítse a vitalitást, az immunrendszert, segít felszívni a tápanyagokat, megszünteti a szorongást, és oldja a hangulati ingadozásokat. Segít a testnek és a léleknek egyensúlyba kerülni.
Mentális és érzelmi gyógyító tulajdonságok
A türkiz csodákat tesz a közérzettel, valamint az érzelmi és mentális egészséggel is. A kő nyugalmat, békességet áraszt magából. Segít azoknak, akik kiégettnek érzik magukat vagy elnyomják az érzéseiket, esetleg lelki terheket cipelnek, és megelőzi a pánikrohamot. Megvan az a jó tulajdonsága is, hogy elősegíti a lelki sebek begyógyulását.
Segít az igazság kifejezésében
A torokcsakra felelős a kommunikációért, az önkifejezésért, és az igazság kimondásáért. Ez a gyönyörű kék kő nemcsak segít neked kimondani az igazat (valamint az érzéseidet, a véleményedet), hanem abban is támogat, hogy szembenézz az igazsággal, ám ezt finoman, óvatosan teszi.
A türkiz spirituális jelentősége
Összehangolja az összes csakrát, ezért is használják gyakran gyógyító célokra. Azt mondják, hogy összeköti az eget és a földet, és segít kapcsolódni a spirituális világhoz, valamint erősítheti az intuícióval való kapcsolatodat.
Abban is segíthet a türkiz, hogy nyitottabbá válj a szeretetre és a megbocsátásra, és felszabadítsd az önszabotáló mintáidat.
Mivel egyensúlyba hozza az érzelmeket, a türkiz tökéletes kő a meditációhoz. Helyezz el egy darab türkizt otthonod azon részében, ahol szeretnél meditálni és kapcsolódni a kőhöz.
Segíti a kommunikációt
Tartsd közel a türkizt, amikor valakivel nagy beszélgetésre készülsz, vagy ha félsz kifejezni magadat, az érzéseidet. Akkor is támaszkodhatsz rá, amikor előadást kell tartanod vagy beszédet mondanod. Ilyenkor tökéletes, ha például nyaklánc formájában viseled.
Aktiválja az új kezdetek területét
Az új kezdetek terület feng shui bagua térkép nyugati része, amely a fa elemhez kapcsolódik. Aktiválja ezt a területet, ha támogatást szeretnél egy új projekt elindításához. A terület aktiválásának egyik módja a kék és zöld kövek, például a türkiz elhelyezése. Amikor valami újba kezdünk, gyakran el kell engednünk a régi mintákat is, amelyek akadályozhatnak, így a türkiz képessége a negativitás és a blokkok eltávolítására különösen hasznos lehet ezen a területen.
Nyugtató energiákat biztosít a hálószobában, és előnyös azoknak, akik otthon dolgoznak
Az álmatlanság ellen, a nyugodt alvás biztosításához helyezz az éjjeliszekrényre egy tálban két-három türkizt, vagy tégy egyet a párnád alá.
Ha pedig otthon dolgozol, érdemes kihasználni az ásvány földelő és nyugtató energiáját az otthoni irodádban, hogy segítsen koncentrálni. Ne feledd, hogy a kommunikáció és a kreativitás fokozására is használható, így ezekkel a tulajdonságokkal is segíthet a munkádban.
Hogyan tisztítsd a türkizt?
A türkiz szereti, ha gyengéden megtisztítják meleg vízzel és puha sörtéjű kefével vagy fogkefével. Mindig ügyelj arra, hogy alaposan leöblítsd, és győződj meg róla, hogy a lehető leghamarabb megszáradjon. Ha szeretnéd megtartani a türkiz csillogó, csodás árnyalatait, akkor kerüld a közvetlen napfényt, mert ez a szín elhalványulását okozhatja.
Fontos: Az itt szereplő fizikai hatások feltételezettek. A kövek használata nem helyettesíti az orvosi kezelést.
Fotó: pixabay.com
Forrás: mycrystals.com, thespruce.com