Természetesen a spirituális embernek ugyanúgy fáj egy szerette elvesztése, mint bárki másnak. Ugyanúgy padlóra kerül, sír, könyörög, akár depresszióba is zuhan. Neki is pokolian fáj, ha eltávozik a családtagja, akár kétlábú, akár négylábú legyen. Csak éppen máshogy áll magához a halál kérdéséhez.
Rengeteg ember fél a haláltól
Sokan a fájdalmat társítják hozzá. A fájdalmas balesetet, betegséget, és ezért imádkoznak azért, hogy majd egy szép napon öregen, fájdalom nélkül, párnák között távozzanak el. Meg aztán évszázadokon át rémisztően ábrázolták a Halált. Egy csontváz fekete csuhában, kaszával a kezében. Nem csoda, hogy annyi ember fél tőle. Ha nem is állandóan, de legalább egy bizonyos életszakaszban. Hiszen olyan véglegesnek hangzik, sötétnek és ijesztőnek. Valószínűleg azért is, mert ezt nevelik belénk, hogy a halál a vég. Betesznek minket a földbe, ahol a csontjainkról a hús lemállik, majd azok is elporladnak. Vagy irány a kemence és elégünk. Szörnyen ijesztő lehet ebbe belegondolni, holott lássuk be: mi már erről nem fogunk akkor tudni.
Tudjuk jól, hogy vallásonként eltérő az, hogy az emberek miként gondolkodnak a halálról. A keresztények számára ott van a Mennyország vagy éppen a Pokol. A buddhisták pedig az újjászületésben hisznek.
Nem a vég, hanem a kezdet
És el is érkeztünk a lényeghez, a legtöbb spirituális ember szimpatizál a keleti filozófiákkal és hisznek abban, hogy halál nem a vég, hanem a kezdet. Egy új utazás kezdete. Ebben hittek az ókori egyiptomiak is és azért készültek egész életükben a halálra, megpakolva minden földi jóval a sírjukat. Tudták, hogy csupán a földi pályafutásukat fejezik be. Nem az életet, mert az tovább folytatódik a túlvilágon.
A spirituálisok mélyen hisznek az örökéletű lélekben és a szellemben is. Hiszik, hogy a szellemük visszatérhet miután eltávoztak, és elbúcsúzhatnak a szeretteiktől. Úgy vannak vele, hogy csak a test távozott el, de a szerettük szelleme, lelke nagyon is él. Ez pedig óriási erőt ad nekik. Erőt ad a temetésnél, és utána a hosszú gyásznál is. Látni, érezni vélik a szerettük jelenlétét, akár beszélhetnek is vele, ez pedig boldoggá teszi őket. Ugyanakkor nem önzőek, arra biztatják a kedves elhunytat, hogy keljen bátran át. Menjen és bulizzon egyet odaát, egyesüljön újra a családjával, azokkal a kedves személyekkel, akiket ő vesztett el. Ez a gondolat nyugtatja őket, hogy a szerettük a családjával lesz. Egy csodás helyen.
Hiszen mind elképzelik valahogy a túlvilágot. Virágos mezőként, felhőkkel kipárnázott vidékként vagy mint egy kisvárost. De egyöntetűen hisznek abban, hogy van élet azután, hogy eltávoztak és létezik egy hely, ahol szeretteik pihenhetnek, továbbélhetik az életüket. Olykor a szellemek még meg-meglátogatják az élőket, de legalábbis szemmel tartják őket. Az élők őrangyalként tekintenek rájuk, akikhez imádkoznak, akiknek a segítségét kérik. Tudni vélik, hogy tegnap az anyukájuk, a testvérük érintése fogta vissza és mentette meg attól, hogy lelépjen az útra és elgázolják.
Sokuk pedig hisz abban – ahogy a buddhisták – hogy idővel újjá fog születni az elhunyt. Talán épp a közelben és újra találkozhatnak, de az is lehet, hogy nem. Mindegy is az, csak az számít: élni fog és remélhetőleg egy boldogabb életben lesz majd része.
Emiatt pedig a spirituális emberek nem félnek a haláltól. Vagy legalábbis dolgoznak azon, hogy legyőzzék. Egyrészt ennek oka nyilvánvaló: ott a tudat, hogy az életük nem ér véget, hanem egy másik létsíkon folytatódik. Másrészt megértik a mibenlétét, elkerülhetetlenségét, sorsszerűségét. Márpedig aki hisz a sorsban, az isteni tervben, azt mondja: jöjjön, amikor jönnie kell. Nem siettetem, de nem is fogok elmenekülni előle. Addig maradok, amíg odafent engedik.
Nem kell félni tőle. Könnyebb, ha az ember kevésbé rémisztőnek képzeli el. Lehet egy helyes öregember, egy kedves kislány vagy akár a Bolond Kalapos. A Halál lehet egy barát is, aki megszabadít a fájdalomtól, a szenvedéstől vagy éppenséggel átkísér az új életbe. Nem kell őt várni – főleg nem előidézni – elég, ha az ember tiszteli és megbékél vele. Nem akar rosszat, hiszen nem érdeke. Csak jön, amikor idő van.
Fotó: freepik.com
