Véget értek a választások, de sok otthonban még mindig nem tért vissza a nyugalom. Az elmúlt hetek vitái, kimondott és kimondatlan mondatok nyomot hagytak kapcsolatokban, barátok között, családokon belül. És bár a szavazólapok már a múlt részei, az érzések sokakban még nagyon is jelen vannak.
Sokan érezhetnek most csalódottságot, dühöt vagy éppen megkönnyebbülést. Ezek az érzések természetesek. Sokan sírnak örömükben és sokan bánatukban. Egy választási időszak nemcsak a közéletről szól, hanem arról is, hogy ki hogyan látja a világot, mit tart fontosnak, és milyen jövőt képzel el. Amikor ezek az elképzelések ütköznek, az könnyen személyessé válik még akkor is, ha eredetileg nem annak szántuk.
Nem meglepő, hogy sok helyen elfajultak a beszélgetések. Egy-egy vacsora, családi összejövetel vagy baráti találkozás hirtelen vitává alakulhatott. A munkahelyen a kollégák is összerúghatták a port. Olyan mondatok hangozhattak el, amelyeket talán később már másképp fogalmaznánk. Olyan feszültségek kerülhettek felszínre, amelyek addig csendben meghúzódtak. Sokan úgy érezhetik: félreismertem az embert. Hirtelen a baráti kötelékek már nem olyan szorosak és a családi viszonyok is meggyengültek, ez pedig nincs rendjén.
Hiába értek véget a választások, még mindig nem állt vissza a rend és a béke. Az ellentétes nézeteket valló barátok, rokonok, kollégák mérgesen néznek egymásra. Hirtelen eltűnt a tisztelet, a szeretet, nem köszönnek a másiknak vagy akár ellenségként kezelik egymást. És miért? Mert az emberek helyezkednek, és azt nézik, hogy győztesek és vesztesek vannak. Nem barát, testvér, nagymama, hanem oldalt választók.
Nem kellene elfelejteni, hogy ezek a kapcsolatok nem a kampányidőszak alatt épültek fel, és nem is kell néhány hét alatt tönkre menniük.
Egy választás néhány évente történik. A kapcsolataink viszont talán születésünk vagy évtizedek óta megvannak. Mindennap velünk vannak. Azok az emberek, akikkel most talán nehezebb szót érteni, ugyanazok, akikkel közös emlékeink, történeteink és életünk van.
Lehet, hogy most még sokakban ott van a feszültség. Lehet, hogy valaki úgy érzi, nem értették meg, vagy igazságtalanul bántak vele. Elárulva, becsapva érzi magát. Talán fél attól, mit hoz a jövő. Mások meg már bánnak bizonyos mondatokat és az is lehet, hogy szégyellik magukat, de az ellenségeskedés kikezdte a köztük lévő hidat és nem tudják, hogyan találjanak vissza egymáshoz.
KAPCSOLÓDÓ: Szar napod van? Ne próbáld megjavítani!
Mit lehet tenni azért, hogy a választások után visszatérjen a béke és a szeretet a kapcsolatokba?
Nem kell mindent azonnal megoldani. Néha az is elég, ha egy időre félretesszük a vitákat vagy a saját igazunkat. Ha visszatérünk azokhoz a dolgokhoz, amelyek összekötnek minket: egy közös ebédhez, egy beszélgetéshez, egy filmnézéshez, egy egyszerű kérdéshez arról, hogy a másik hogy van. Nem kell mindenben egyetérteni ahhoz, hogy figyeljünk egymásra és jelezzük: érdekelsz, szeretlek, veled vagyok.
A meghallgatás sokszor többet jelent, mint a meggyőzés. És a csend néha többet gyógyít, mint az újabb érvek. Ne kárörvendjünk, ne mondjuk, hogy “megmondtam”. Lehet, hogy valaki úgy érzi, a nyertes oldalon áll, de ne dörgölje a másik orra alá. Ez nem a bosszú, a visszavágás ideje. Legyen ez a gyógyulás és felemelkedés időszaka!
Szólhat ez az időszak inkább a lecsendesedésről. Arról, hogy hagyjuk leülepedni a dolgokat. Hogy felismerjük: a különbözőség nem feltétlenül ellenségesség. És hogy a kapcsolataink értéke nem attól függ, mindenben ugyanúgy gondolkodunk-e.
A feszültség idővel csillapodik. A kimondott szavak emléke halványul. De az, hogy képesek vagyunk-e visszatalálni egymáshoz, rajtunk múlik. Ha nem lépünk, el fog hatalmasodni a köztünk lévő űr. El kell kezdeni begyógyítani a sebeket, mert különben rá fognak menni a kapcsolataink.
Nem kell egyformának lennünk. De elengedhetetlen, hogy emberségesek maradjunk egymással és ne feledkezzünk meg az igazán értékes és fontos dolgokról vagy még inkább: az igazán értékes és fontos emberekről az életünkben.
