Érdemes tisztázni egy fontos kérdést. Spirituális vagy. Nem szent, nem Jézus, nem Buddha. Persze ha tévedek, elnézést kérek. És igen, élhetsz aszkéta életet, ha arra vágysz. De ha úgy érzed, nem annak születtél és nem kötelezted el magadat valamiféle isteni küldetés mellett, amely keretei között felteszed az egész életedet mások megsegítésére, akkor nyugodtan lehetsz néha önző.
Úgy látom, manapság kimondottan divatos dolog önzetlennek lenni. Vagy legalábbis úgy tenni, mintha azok lennénk. Gondolkodás nélkül igent mondunk a szívességekre, kölcsönadunk, segítünk, ugrunk, amikor csak mások kérik. Hétköznap-hétvégén, 0-24-ben elérhetőek vagyunk a családunk, a barátaink, a kollégáink, de talán még a szomszédok számára is. Mégis miért?
Egyesek azért, mert így szeretnének szeretethez jutni. Azt gondolják, hogy ezzel azt érik el, hogy mások jobban fogják őket szeretni. Tárt karokkal várják a szeretetesőt meg a hálazáport. Sokaknál ez megfelelési kényszerrel jár. A figyelem- és szeretetmegvonással arra tanították a gyereket kiskorában, hogy lábtörlőnek kell lennie ahhoz, hogy szeressék, illetve elfogadják. Ezek az emberek lelki sérültek, nincs bennük önbizalom. Nem szeretik magukat és másoktól teszik függővé a boldogságukat. Ez természetesen bocsánatos „bűn”, senki sem érdemel érte megkövezést. Egy alapos önvizsgálat majd a megfelelő önfejlesztés mellett, akár segítséggel, de sikeresen felépíthetné önmagát és nem kellene többé „üzletelnie”. Nincs több „mindent megteszek neked egy kis szeretetért cserébe”.
Ugyanakkor megint mások egyfajta kötelességnek érzik. Íratlan szabálynak, feladatnak. Ők egy kicsit hajlamosak félreérteni a spiritualitást. Azt gondolják, hogy az az igazi spirituális ember, aki önzetlen. Való igaz, egy spirituális ember jóval önzetlenebb másokhoz képest. Ez annak köszönhető, hogy érzékenyebb, empatikusabb, nyitottabb, és sok olyan bölcsességet, leckét sajátított el, amely arra intette: nem csak magára, hanem másokra is kell gondolnia ebben a világban. Nagyon helyes.
Ám ez nem jelenti azt, hogy kötelezően önzetlennek kell lennie. Nem csak és kizárólag azzal lesz jobb ember, ha mindig segít másoknak.
Sokan esnek abba a hibába, hogy eleinte lazán adnak és adnak, és beérik azzal, hogy a másik fél boldog. Vannak, akiket ez tényleg boldoggá tesz és nem vakítja el őket a saját glóriájuk fénye. De egy idő után a lélek ezt megelégeli. Ha mindig csak adunk, egy idő után kiürülnek lelkünk raktárai. Ha nem kaptunk semmit (mert mondjuk nem hagytuk), akkor elfog bennünket az üresség, a kihasználtság érzése. Nem lesz miből többet adnunk. Ekkor szoktak mások megharagudni a környezetükre és azt mondják, sosem kapnak semmit. Pedig ez nem mások hibája, hanem egyes egyedül a sajátja. Az egója vitte tévútra.
11 figyelmeztető jel, hogy spirituális materializmust gyakorolsz
Tudni kell adni és kapni
Akkor leszel valóban spirituális, ha megtalálod az egyensúlyt és onnantól kezdve törekszel a fenntartására. Minden téren.
Kell néha önzetlennek, de olykor önzőnek is lenni. Igyekezz javarészt egyenlő szinten mondani igent és nemet. Attól nem leszel rossz ember vagy kevesebb, ha néha nemet mondasz valamire, hogyha olykor „önző” vagy. Komolyan mondom, ez valami fóbia, hogy egyesek annyira félnek önzők lenni, mintha pestissel fenyegetnék őket. Jézusom, csak önző ne legyek!
De legyél nyugodtan! Mert ha te nem vagy boldog, hogy akarsz másokat azzá tenni? Hogyan szeretnél nekik segíteni? Márpedig aki lelki szinten kiégett, padlón van, az nem lesz boldog, csak néma csendben fog szenvedni. És ez nem fog plusz pontot érni a Mennyek kapujában, sem máshol. Ez is egyfajta vétség önmagunk ellen, még ha sokszor tudattalanul is követjük el.
Akkor legyél önzetlen, ha szívből megy! Ha őszinte szeretettel akarsz adni! Amennyiben kicsit is rossz érzésed van a dologgal kapcsolatban, mondj nemet, ne tégy semmit! Ettől leszel bölcs ember, hogy fel tudod ismerni a saját igényeidet és nem teszed kockára a lelki egészségedet!
Fotó: unsplash.com