Érdekes kérdéseket vet fel a Szamszára film: szerelem és szex mellett is meglelhetjük a megvilágosodást? Ami éppen most történik velünk, az is a sorsunk része? Ezt a mélyen elgondolkodtató filmet a gyönyörű Himalájánál, az indiai Ladakhban forgatták. A főszereplő, Tashi mondhatni Buddha életét éli meg. Választ kell kapnia arra, melyik az ő sorsa? Hogy világi életet éljen egy családdal vagy szerzetes legyen és kitörjön a szamszára állapotából, aminek mindannyian a foglyai vagyunk?
Mi az a szamszára?
A szanszkrit szó jelentése: vándorlás, illetve „létforgatag”, ami alatt a születés és halál körforgására és a lélekvándorlásra kell gondolni. A kifejezés jelen van a buddhizmusban, hinduizmusban, dzsanizmusban és a szikhizmusban is. Aki valamelyik említett vallás követője, annak nem csak a megvilágosodás a célja, hanem hogy kilépjen ebből a körforgásból, vagyis kitörjön a szamszárából azáltal, hogy felismeri, hogy a létezés csupán illúzió.
A sztori
A 2001-es filmet Pan Nalin rendezte.
A fiatal Tashi három éven, három hónapon, három héten és három napon keresztül meditált, el is nyeri a láma címet. Ám mikor visszakerül a kolostorába, felébrednek benne a szexuális vágyak és emiatt megkérdőjelezi a kolostor spirituális tanításait. Buddhára hivatkozva azt mondja, az lenne normális, ha előbb megtapasztalná a világi életet – meg persze a szexet – hogy tudja, miről mond le, nem pedig egyszerűen csak lemond, ugyanis 5 éves kora óta szerzetes. Mivel vágyai egyre erősödnek, úgy dönt, hogy elhagyja a kolostort és megkeresi a lányt, aki még öntött egy kis olajat Tashi kedélyeire, mikor az a kolostorának tagjaival egy szüreti áldásosztáson náluk járt.
Igen érzékletes vágóképekkel adják a tudtunkra, hogy Tashinak a feje tetejére áll a világ, mikor életében először megtapasztalja a szexszualitást, amire természetesen rendesen rákattan. Feleségül veszi Pemát és megkezdi világi életét, vagyis dolgozni kezd a földeken és szembesül a világi élet napos és árnyékos oldalával egyaránt. Jó dolog a szex, az, hogy apa lehet, de közben szembe kell néznie az emberi irigységgel, gyávasággal, a háborúskodásokkal, elvárásokkal, féltékenységgel, bosszúvággyal, igazságérzettel, megcsalással…
Aztán történik valami, aminek hatására megint újraértékeli életét, csak ezúttal a világit…
Mit tanulhatunk a Szamszára filmből?
A film úgy tanít többek között, hogy elgondolkodtató kérdéseket feszeget.
Van benne egy igen elgondolkodtató monológ Pemától: „Mindenki tudja, ki az a Gautama Sziddhárta, vagyis Buddha. Na de tudják, ki az Jasodará? Ugyanis ő volt Gautama felesége és közös gyermekük, Ráhula anyja. Állítólag Jasodará már jóval azelőtt segített az embereknek, hogy Gautama megvilágosodott volna vagy tudta volna, mi az a szenvedés. Az persze természetes volt, hogy Sziddhárta lelépett hogy Buddha legyen, de törődött azzal valaki, hogy magára hagyta a feleségét és a gyerekét?”
Gondolhatnánk, hogy ez micsoda önző beszéd, és hogy egy jó, megértő és szerető asszony még integet is a férjének, hogy elmenjen megvilágosodni, szent életet élni és tudást keresni. Viszont női, szerelmi szemszögből is meglehet érteni, hogy nagy ívben tojt felesége érzéseire, a családra, és lelépett. Vajon melyik volt az önző? Vagy mi van, ha Gautama pont a felesége által világosodott meg? Megtalálhatta volna a megvilágosodást a felesége mellett? A felesége később példamutatásból élt buddhista apáca életet (és lett is azzá) vagy csak keserűségében?
Magának Tashinak is fontos kérdéseket kell megrágnia: Mi az a valódi gyengeség? Ha lemond a világi életről, a családról, szerelemről, és a mindezzel járó felelősségről hogy visszamenjen a földi hívságoktól mentes kolostorba? A szex, a szeretet, a pénz vagy a hit a fontosabb? A mestere pedig azt kérdezte: „Mi fontosabb, száz világi vágynak behódolni és azokat kielégíteni vagy egyet leküzdeni?”
A választás mindig a miénk. Létezik szabad akarat. Dönthetünk úgy, hogy világi életet életünk és úgy is, hogy szerzetesit.
Viszont, ha valami megvan írva, akkor az úgy is lesz. Ha valakinek lennünk kell, akkor azzá is leszünk, mindegy mekkora vargabetűt írunk le, milyen rögös az utunk, visszafogunk találni az eredetire és azzá leszünk, akinek születtünk. Vagyis minden út ugyanoda vezet.
Az is igaz, hogy valamiről teljes képet kapjunk, dönteni tudjunk vele kapcsolatban, meg kell ismerni. Ahogy Tashi is megismerte mindkét életformát ahhoz, hogy eltudja dönteni, melyiket válassza.
Ez pedig a film legfőbb kérdése: „Hogyan óvhatunk meg egy vízcseppet a kiszáradástól?” A válasz pedig az, hogy a megvilágosodáshoz vezető úton megszerzett bölcsesség szerint megóvhatjuk a vízcseppet akkor, ha visszadobjuk a tengerbe.