Egy könnyed, laza kis film, ami rámutat arra, miért lenne jó, ha egy évben egyszer vagy akár időről-időre elugranánk spirituális utazást tenni. Az Utazás Darjeelingbe egy csipetnyi humorral és értékes gondolatok ébresztésével segít nekünk megérteni azt, hogy szükségünk van a spirituális élményekre és hogy talán a legjobb az, ha a szeretteinkkel együtt éljük meg őket.
Oké, tegyük hozzá az Utazás Darjeelingbe hivatalosan egy amerikai kalandfilmparódia, filmkomédia. Különben is, szerintem az látja legfeljebb „gúnyolódásnak”, aki annak is akarja betudni, nem pedig a tartalmat, a jelentést keresi benne. Ezt csak azért biggyesztem ide, mert egyesek szeretik a dolgok rossz oldalát nézni/keresni. Remélhetőleg nem úgy fogod majd fel, hogy gúnyt űznek a spiritualitásból. Próbáld beleélni magad a szituba…
A sztori
Adott három testvér, Francis (Owen Wilson), Peter (Adrien Brody) és Jack (Jason Schwartzman). Mióta eltávozott az apjuk egy évvel korábban, nem beszéltek egymással, pedig jó testvérek voltak. Ezért az egyikük kitalálja azt, hogy menjenek és tegyenek Indiában egy spirituális utazást, ami segít újra összehozni őket, adhat nekik valami pluszt hogy begyógyuljanak a lelki sebek és nem mellesleg felkeressék az apácaként tevékenykedő anyjukat.
Persze az út rögös. Lejátsszák a szokásos hatalmi játékokat, ego harcokat, kiütköznek a testvéreknél fennálló örök problémák és sérelmek és néha az útjuk is kalandosra sikerül. Kiderül, hogy mindegyiknek megvan a maga keresztje, miért menekül, milyen lelki terheket cipel. Ami a terheket illeti, szó szerint, mert apjuk örökségét képezi tizenegy bőrönd, amit mindenhova magukkal visznek, és ami valójában akadályozza őket a fejlődésben.
Majd történik egy tragédia, ami végre észhez téríti őket…
Mit tanulhatunk az Utazás Darjeelingbe c. filmből?
Tegyük hozzá, hogy ez nem egy olyan mélyre szántó, hú de lélekemelő film, mint A békés harcos útja vagy a Mennyei prófécia. De egyszerű kis szórakoztató film létére is sokat adhat. Tehát…
Olykor baromi jót tenne a kapcsolatainknak egy közös spirituális út, amit nem kell görcsösen komolyan venni, hogy na, most akkor elmélyülés és megvilágosodás következik. Az út szelleme úgyis felébreszti a lelkeket és összehozza őket!
Ha már fizikai térben nem kerülhet sor spirituális utazásra, legalább a lélekben kellene néha napján… egy alapos önvizsgálat okán.
Bizonyos dolgokat, leckéket nem ésszel kell mindenáron felfogni, hanem lélekkel. Gyakran történik meg velünk, hogy csak az agyunk nem fogja fel azt, amit a lelkünk már el is könyvelt.
Mindenkinek vannak tervei. Csomagokat cipelünk, amik gátolnak a fejlődésben, az előrehaladásban. Ha képesek vagyunk letenni őket, megszabadulni tőlük, már óriásit léptünk előre.
Olykor sajnos tragédiákra, szomorú eseményekre van szükség ahhoz, hogy magunkhoz térjünk, ráébredjünk valamire, mert másképp nem vagyunk rá képesek.
Mindegy mennyire menekülünk a félelmeink és önmagunk elől, előbb-utóbb úgyis szembe kell nézni velük.
Ne féljünk a változásoktól, mert azok a mi érdekeinket szolgálják!
Még mindig a szeretet és a bizalom a legfőbb érték.
