A karmikus kapcsolat olyan fennköltnek tűnik. Annyira romantikus a tény, hogy a lelkek életeken át is megtalálják egymást. Megértem, hiszen tényleg van benne valami. Én is szépnek gondolom ezt, ám van néhány dolog, amit érdemes tudni a karmikus kapcsolatokról. Mert bizony nem biztos, hogy pontosan azt jelentik, mint amit hiszünk róluk.

 

Karmikus kapcsolatok, a lelkek találkozása

A hozzánk legközelebb álló személyekkel (szülők, gyermekek, a párunk, a legjobb barátnőnk, a mentorunk) jellemzően nemcsak ebben az életben ápolunk szoros kapcsolódást. Így lehet ez már életek óta, csak más felállásban. Gondolok itt arra: lehet, hogy az anyukád egy korábbi életben a lányod volt.

Ez eddig tiszta sor. Talán még az is, hogy: azért találkozunk újra és újra életeinkben, mert rendezetlenség van közöttünk. Ha úgy tetszik, tartozás van a számlán, amit egyenlíteni lenne jó. Vagy épp szövetséget kötöttünk, ezért lelünk egymásra. Ilyen is van. A lelkünk „megbeszélte”, hogy ebben az életben együtt fejlődünk. Vagy: együtt tudunk a legnagyobbat fejlődni.

De akár korábbi életekben tett fogadalmak is összehozhatnak minket. A fogadalmak nemcsak kimondott szavak nyomán íródnak, hanem nagyon erős érzelmi töltetek alapján. Tegyük fel, hogy egy előző életedben megcsalt a párod, és a harag olyan erős, hogy szinte bosszúszomjjá növi ki magát. Még talán fogadkozhatsz is annak kapcsán, hogy lesz ennek még böjtje… de nincs szükség a kimondott szóra. Ez az érzelmi töltet fogja adni az alapot, és ez lehet egy ok arra, hogy egy következő életben újra találkozzatok.

„Nem engedlek el” kapcsolatok

Ez is lehet egy ok a találkozásra. Én csak „nem engedlek el” kapcsolódásnak hívom azt a jelenséget, amikor az egyik fél annyira ragaszkodik a másikhoz, hogy életeken át megtalálják egymást. Ez a ragaszkodás fogja összehozni őket.

Az ilyen kapcsolatokra jellemző lehet – az én szavajárásom szerint – a légy a hálóban szindróma. A ragaszkodás behúz, és csapdába esel, mint a légy a pókhálóban. Ezt az elején lehet, hogy nem is tudod, csak később tűnik fel. Egyszer csak megvilágosodsz, hogy alig vannak barátaid, „rövid pórázon” vagy tartva, a párod szavát lesed, és sorolhatnám a jelenség megnyilvánulásait.

Ez is karmikus kapcsolódás. Ugye, milyen romantikus? Hát nem éppen! Pont mint a légy esetében, amit kiszív a pók, az egyik fél kiszipolyozza a másikat, ha ő nem kap észbe időben… Egy ilyen felállásban mindkét félnek komoly tanulási folyamatai vannak. Vagyis lennének, ha tudatosan néznék meg a párkapcsolatukat.

Rendezés az ok-okozat törvénye alapján

Ezt tudva már látjuk, hogy mindig van lehetőségünk a jóvátételre, vagy épp egy régi, vakvágányra futott kapcsolat rendezésére, illetve a fejlődésre ezáltal. Az a fontos, hogy meglássuk, milyen üzeneteket is hordoznak magukban a kapcsolataink.

Mindemellett tudni kell: tévhit, hogy a karmikus kapcsolat mindig pozitív. A romantikus vetülete a dolognak generálhatja ezt a félreértést, illetve az a tény, hogy leginkább a párkapcsolatokkal hozzák összefüggésbe.

Nekem volt egy olyan mentorom, akivel szintén karmikus volt a kapcsolatunk. Többet árthatott volna nekem, mint eddig bárki. Pontosabban ártott is, ha úgy vesszük. Szerencsére fel tudtam ismerni, és dolgoztam a kapcsolódás megoldásán. Tettem azért, hogy egy következő életben már ne találkozzunk újra. Semmiképp sem akartam ezt, úgyhogy „kénytelen voltam” ránézni arra a számlára…

Párkapcsolat, ha karmikus

A lelkek okkal lelnek egymásra. Ez mindig így volt, és mindig így is lesz. A párkapcsolat is ilyen. Megtaláljuk a másikat, hogy rendezhessük a viszonyt. Csak ennek jellemzően nem vagyunk tudatában…

A karmikus kapcsolatokban – akár akarjuk, akár nem – benne vannak az előző életek lenyomatai. A korábban EGYÜTT szerzett tapasztalatok, hiszen ezt jelenti a karmikus jelző. És ezek bizony hatnak ránk és a párkapcsolatunkra.

Elképzelhető, hogy olyan játszmákat futtatunk, amiket életek óta. Netán korábban az egyikünk valamilyen módon ártott a másiknak, és most egy párkapcsolatban találjuk magunkat, ahol nem győzzük kezelni a konfliktusokat.

A karma hatása testközelből

Egy esetpéldát osztok meg veled. Adott egy nő, aki retteg a párja elvesztésétől. Persze, mindannyian félünk tőle. Ő azonban sokat szorong emiatt, rémálmai vannak, és maga sem érti miért, de állandóan rémképek jellenek meg a lelki szemei előtt. Számát sem tudja, hány módon képzelte már el, hogy elveszíti a párját. Emiatt ideges, feszült, „rövid pórázon” próbálja tartani, folyton veszekednek, a férfi már fuldoklik…

Amikor leástunk a tudatalattijába, hogy válaszokat kapjunk, kiderült, hogy egy korábbi életükben a párja a kezei között halt meg. Ugyanebben a felosztásban voltak, tehát ő volt a nő, a párja pedig a férfi. Az a veszteségélmény nem lett feldolgozva. Belebetegedett a bánatba. Ezt a feldolgozatlanságot hozta tovább a lelke, és ez tombolt benne ebben az életében.

Tulajdonképpen a régi, fel nem dolgozott gyász készítette ki őt és a párját is, illetve okozott konfliktust ebben az életben. Érted már, hogyan működik mindez? Persze nem minden nehézség mögött áll előző életek tapasztalata, de előfordulhat.

A karmát nem kell túlmisztifikálni

Azt is látom, hogy gyakran túlmisztifikálunk dolgokat. Azt hisszük, hogy a karmikus kapcsolat milyen romantikus! Meg azt, hogy egy látó majd megjósolja a jövőt. Vagy azt, hogy mindössze néhány varázsmondat kell ahhoz, meg egy kis pénzmágia, hogy gazdagok legyünk! (Hogyne, én meg Csillámpóni vagyok emberalakban!) Netán, amikor valaki minden rosszért az életében a karmát vagy valami átkot okol.

Nem… Ne essünk át a ló túloldalára, mert azzal csak magunknak teszünk rosszat. Nem kell túlmisztifikálni ezt az egészet. Igen, érdemes néha megvizsgálni egy-egy ügy kapcsán az előző életeket, de nem kell beleragadni, ahogy az átkokba, fogadalmakba, meg egyéb nyalánkságokba sem. Maradjunk meg egy szép egyensúlyi állapotban, ez a legjobb, amit tehetünk.

A spiritualitás nem humbug, csak a helyén kell kezelni. Épp azért van olyan negatív vetülete, mert sokunk beleragad. Csakhogy itt a fizikai sík – akár tetszik, akár nem.

Nem pénzmágiára van szükséged, hanem egy kis önmunkára. Nem karmikus-romantikus kapcsolatra vágysz, csak szeretnéd, hogy végre működjön ez az életterület. (Ha rossz a kapcsolatod, az is lehet karmikus… El lehet menekülni, vagy meg lehet vizsgálni, hogy milyen számlát kell kiegyenlíteni.) Nem az átkokat kell keresni, hanem felelősséget kell vállalni. Illetve nem látóhoz kell járni, csupán egy kis erőre van szükséged ahhoz, hogy változtass végre az életeden.

fotó: unsplash.com

Ludányi Bettina írásairól és munkásságáról itt tudhatsz meg többet: