A sungit egy erős gyógyító kő, ami képes mindenféle rossz energiát elűzni, valamint megszüntetni. Úgy tartják, hogy antioxidáns, vírusölő, méregtelenítő hatással is bír.
A sungit egy ritka kő, amely sötétszürke vagy csaknem fekete. Nyers állapotban gyakran úgy néz ki, mint a szén és valóban jelentős mennyiségű szenet tartalmaz. Ugyanakkor más ásványt is tartalmazhat, mint például a kvarc és a pirit. Szóval, technikailag nem kristály, hanem mineraloid. A mineraloidok szervetlenek és előfordulnak természetesen. Ennek eredményeként, bár sokan sungitkristálynak nevezik a követ, ez tudományos értelemben téves elnevezés.
A sungit puha kőnek számít. Ez azt jelenti, hogy nem jelent kihívást megkarcolni vagy eltörni a drágakövet. Oroszországban fellelhető, elsősorban a Shunga közelében fekvő Karélia régióban. Kis mennyiségben Oroszország más részein is találtak, illetve vannak lelőhelyek Ausztriában, Indiában, Kazahsztánban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban is.
Mitől olyan különleges?
A követ Alekszandr Alekszandrovics Inosztrancev orosz geológus nevezte el hivatalosan 1879-ben. A kő felfedezésének helyén élő emberek azonban régóta használták a követ, különösen gyógyításra és víztisztításra.
Az egyik érdekes történet Nagy Péterhez, a híres orosz cárhoz kapcsolódik, aki megtapasztalta a kő csodás hatását, és megbízást adott egy gyógyfürdő létrehozására a környéken. Vannak olyanok is, akik úgy vélik hogy Nagy Péter a poltavai csatában annak köszönhette győzelmét, hogy csapatai sungittal tisztított vizet fogyasztottak.
A Szentpétervári Egyetem 2006-ban vizsgálta víztisztító hatását és megállapították, hogy a sungit kő antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik. Oroszországban egyes területeken ma is használják víztisztításra. A szénalapú vízszűrőket manapság széles körben használják, a sungit pedig elsősorban szén.
Fullerének vannak a sungitban
A fullerének olyan speciális szerkezetű szénmolekulák, amelyek 60 szénatomot tartalmaznak, és egymáshoz kapcsolva egy üreges gömböt alkotnak, amely egy futball-labdára hasonlít. A fulleréneket először 1985-ben fedezte fel Harold W. Kroto, Richard E. Smalley és ifj. Robert F. Curl.
Az évek során a fullerének jelentős hatást gyakoroltak a tudományra és a technológiára. Szerepet játszottak a nanotechnológia fejlesztésében is. A fulleréneket víztisztítási és szennyvíztisztítási lehetőségként is kutatják. Ennek elsődleges oka az, hogy a tudományos elemzések azt mutatják, hogy a fullerének bizonyos szerves vagy szervetlen anyagokat képesek kezelni, amelyek szennyezhetik a vizet.
A sungitok fajtái
Az ezüst változatot a kő legtisztább formájának tekintik, és általában 98 százalékos vagy annál magasabb széntartalommal rendelkezik. Jellemzően fényes, ezüstös fényt ad a fekete vagy mélyszürke kőnek. Ez a típus tartalmazza a legtöbb fullerént.
A fekete kövek legalább 50 százalékban széntartalmúak. Az ezüsthöz képest sokkal könnyebben formázható és polírozható. Ennek eredményeként ez a változat szélesebb körben megtalálható ékszerként.
A szürke verzió árnyalata a jelenlévő szén mennyiségétől függ. A legtöbb esetben a széntartalom 30 és 50 között van.
A sungit gyógyító tulajdonságai
Ugyan kimutatták, hogy a fullerének rendelkeznek antivirális és antioxidáns tulajdonságokkal, de a sungit önmagában nem csodakő. Nem kezeltek még vele vírusos vagy bármilyen más betegségeket.
Antioxidáns
Egyes (egereken végzett) kutatások alapján a kő antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik. Egyelőre nem bizonyított, de lehetséges hogy antioxidáns hatása van a kővel kezelt víznek. Mindenesetre sokan fogyasztanak sungitos vizet, mert úgy tartják, hogy fokozza a vitalitást, növeli az erőnlétet, és lassítja az öregedést. Emellett nemcsak a testet, de a lelket is méregteleníti.
Gyulladásgátló
A sungit másik általánosan emlegetett előnye a gyulladáscsökkentő tulajdonsága.
Megvéd az elektromágneses energiáktól
Úgy vélik, hogy a kő elnyeli az elektromos energiát. Ezért is szokták a műszaki cikkekhez vagy az irodában a laptop, telefon közelébe helyezni.
A sungit lelki hatásai
Tökéletes földelő kő
Földeléshez használj sungitot úgy, hogy leülsz, a kezedbe fogsz egy marokkövet, és arra fókuszálsz hogy magába szívja a rossz energiákat, majd kivezesse őket a lábaidon keresztül. Megszünteti a stresszt, a szorongást, és az érzelmi túlterheltséget.
Védelem céljából is használják
Nemcsak az elektromágneses energiától és a vírusoktól védhet meg, hanem a negatív energiáktól is. A színéből kifolyólag úgy tartják, hogy a balszerencsét is távol tartja. E célból érdemes ékszer formájában viselni. A negatív hangulat eloszlatásában is segíhet, ezért az irodádban vagy az otthonodban is ajánlott lehet kihelyezni egy darabot belőle.
Kiegyensúlyoz
A sungit egy kiegyensúlyozó kő is, ami segít az elakadt energia megtisztításában és átalakításában. Harmóniát teremt a test és a lélek, valamint az elme és a szív között. Mindemiatt tökéletes eszköz lehet az árnyékmunkához is.
Árnyékmunka: Egyszerű útmutató a sötétebb éned elfogadásához
Hogyan kell tisztítani a sungitot?
Elegendő folyó víz alatt megtisztítani, és a hold fényére is kiteheted feltölteni.
Végül fontos megjegyezni, hogy a csiszolt sungitot kösszen össze lehet keverni más fekete vagy szürke ásvánnyal, mint a hematit, obszidián, fekete korall, fekete turmalin, ezért célszerű odafigyelni arra, mit vesz az ember.
Fotó: freepik.com
Forrás: mindbodygreen.com, fiercelynxdesigns.com, mycrystals.com