Növekedésünk során nemcsak a tudást szívjuk magunkba a körülöttünk lévő világból, hanem megannyi mintát, hiedelmet, elvárást és megfelelést is. Ezeket ugyanúgy „megtanuljuk”, mint a verselemzést, csak épp tudattalanul. Ha egy picit megállunk, elcsendesedünk és önmagunkba nézünk, bizony számtalan mérgező hiedelmet fedezhetünk fel, amelyek az évek során belénk égtek. Ezekből nézünk most meg néhányat.
Mi a normális?
Női segítőként végzett munkám során gyakran meg kell erősítenem a nőkben olyan természetesnek mondható dolgokat, amelyeket ők nem tekintenek annak. Vagy nem tudják, hogy az, vagy egyszerűen annyi megszégyenítés érte már őket, hogy nem mernek hinni és együtt mozdulni a természetességgel.
Társadalmilag is találkozni olyan mérgező hiedelmekkel, amelyeket a nők szinte az anyatejjel szívnak magukba. Visszafojtják magukat, erőszakot követnek el önmaguk ellen, hogy beleférjenek abba a „normális képbe”, ami a társadalomban él. Csakhogy ez nem így működik… Pontosabban: ez így nem működik.
Idővel a test és a lélek is jelez, hogy valami nem oké. Aki nem elég tudatos, az sajnos még ezen a ponton sem látja, miért szorít a cipő. Most azonban talán felnyílhat néhány szem ennek a cikknek a hatására is.
1. „Sajnálom, hogy sírok.”
Az egyik legmérgezőbb hiedelem. Ne tudd meg, hányszor hallom ezt a mondatot vagy ennek a mondatnak a különböző változatát nők szájából. Azt hiszik, nem sírhatnak. Elnézést kérnek, hogy sírnak. Megkérdezik, hogy normális-e, ha sírnak.
„Végigsírtam a hetet, nem tudom, ez normális-e.”
„Annyit sírtam már ezen, tudom, hogy nem kellene…”
Sorolhatnám napestig a példákat, de a lényeg az: lehet sírni. Sőt, kell is sírni. A sírás jó. A sírással tisztulás zajlik. A lelked tisztul. Ez az egyik fontos dolog. A másik pedig, hogy a nő áramló lény. Nem egy érzelmileg stagnáló valami, aminek folyton ugyanolyan a hangulata.
Van egy ciklusunk, amivel együtt mozdulunk még akkor is, ha nem figyelünk oda rá vagy nem tudunk róla. És igen, vannak időszakok, amikor végigsírunk napokat vagy egy hetet. És akkor mi van? Ki szerint rossz ez? Miért tekintünk valami ördögtől való dologként a sírásra?
Mert a szomorúsághoz kapcsoljuk? És szomorúnak lenni rossz dolog, igaz? Vagy mert valaki egyszer megtanította nekünk, hogy terhesek a könnyeink? Gondolkodj el egy picit ezeken a kérdéseken. Attól, hogy valakinek terhes a szomorúságod és a könnyed, az nem azt jelenti, hogy VALÓBAN az.
2. „Egyszerűen képtelen vagyok mindenkinek megfelelni.”
Azt látom és tapasztalom (de nyugodtan nézz szét te is magad körül), hogy a nőkre még mindig számtalan elvárás, ezáltal pedig mérgező hiedelem nehezedik. Igyekeznek mindnek megfelelni, ám idővel azt tapasztalják, hogy túl sok. Nem is csoda… Hogyne lenne az? Kinek ne lenne az?
Nem tudsz mindenkinek megfelelni, mert képtelenség. És nem azért, mert baj van veled, hanem mert ember vagy, és vannak határaid. Mindenkinek vannak. Aki az ellenkezőjét állítja, annak nincs igaza.
A nő vagy magától vesz át terheket tudatosan, vagy egyszerűen hagyja, hogy mások pakolják rá. Olyan elképesztő módon terhelik le magukat, hogy a lélek egyszerűen megfullad. Ilyenkor jön a mérhetetlen fáradtság, fásultság és az érzés, hogy legszívesebben elmenekülnének mindentől és mindenkitől.
És a legrosszabb: amikor a megfelelésről van szó, sok esetben azt hiszik, nincs más választásuk. De csak azért, mert nem találják az utat, még nem igaz az, hogy nem létezik. Ezt én magam is megtapasztaltam már, és nemcsak a saját folyamataim, hanem a kliensek által is. Idővel mindenki megtalálja a saját jó útját.
3. „Ha ezt megteszem, megbántok másokat.”
A határok meghúzásával kapcsolatban szokott ez felmerülni ez a mérgező hiedelem. Ha nemet mondanak, ha igent mondanak, azzal megbántanak másokat, és ezért inkább visszakoznak. Csakhogy más megbántódása nem rólad szól, hanem róla.
A határok teszik egészségessé a kapcsolatokat. Ha ez valakinek nem tetszik, akkor talán a kapcsolódás nem volt egészséges, őszinte és/vagy tiszta. A kommunikáció fontos része ennek a folyamatnak, ami azt jelenti, hogy beszélhetsz nyíltan, kedvesen és jó érzésekkel az igényeidről.
Minden, ami határátlépés, az erőszak a nőnek. Minden, ami szembe megy az önazonosságával, az erőszak a nőnek. Minden kimondott igen, ami valójában nem akarna lenni, erőszak a nőnek. Ez nem vélemény, hanem a tények.
És igen, van hogy tényleg nincs más választásunk. Ugyanakkor van, hogy lenne, csak nem látjuk meg elsőre. Épp ezért jó, ha van melletted egy segítő, egy mentor, aki támogat a mindennapokban, a fejlődésben. Ő olyan utakra képes terelni, amelyekről soha nem hitted volna, hogy léteznek.
Ludányi Bettina írásairól és munkásságáról itt tudhatsz meg többet:
https://www.facebook.com/igazvalonk
Fotó: unsplash.com
