Léteznek csodák

Léteznek csodák

Ne legyenek kétségeid, mert igenis léteznek csodák és akár veled is megtörténhetnek.

Amikor az ember rossz passzban van, és látszólag semmi sem alakul jól körülötte, érthető, ha kételkedik. Ahogy abban az esetben is, amikor tragédia éri, hiszen olyankor csak arra tud gondolni: „hol maradt a csoda? Miért nem történt csoda?” Ennek rengeteg oka lehet, de egy biztos: oka volt. Mert mindennek oka van, és ha most még nem is tudod, idővel talán megtudod. Szóval érthető, ha vannak időszakok az életünkben, amikor nehezünkre esik hinni a csodákban.

Márpedig léteznek csodák

Mi az, ha nem csoda, amikor azt mondják a nőnek, meddő, és végül mégis megfogan a gyermeke? Hát nem csoda az, amikor a gyógyíthatatlan betegségből felépül egy kislány? Vagy amikor egyenesen visszatér a kisfiú a halálból? De ugyanolyan csoda lehet az, hogy miután egy fiatalember motorbalesetet szenvedett és járni is alig volt képes, felépült, majd megvalósította az álmát és világbajnok tornász lett belőle. Vagy a rákos nő kigyógyult a betegségéből. Ezek igazi csodák, amiket az emberek maguknak teremtettek vagy éppenséggel kapták őket.

Hiszen, ha valakinek küldetése van idelent, nagy feladat vár rá, az vissza fog térni a halálból. Akinek az a sorsa, hogy világhírű tornász legyen és a története millióknak adjon hitet és reményt, az fel fog épülni. Lényegtelen, melyikben szimpatikusabb hinni, hogy erről isten dönt vagy maga a lélek döntött így mielőtt leszületett, de megtörténik, és igen: ezek a csodák célt értek.

Hitet adnak és reményt. Naponta történnek csodák a világban és mikor némelyikről értesülünk, az hatalmas erőt ad.

Nyugodtan gondolhatjuk azt: „ha vele megtörtént, akkor talán velem is.” Így van, megérdemled a csodát, akár te teremted meg, akár egy másik ember, vagy az égiek.

Te is képes vagy a csodákra

A csodák tanítása, a Beszélgetések Istennel azt tanítják: Isten részei vagyunk, és éppen ezért mi magunk is képesek vagyunk csodákat tenni. De ehhez igazán nem kell vallásosnak lenni, hogy hinni tudj benne, elég, ha felidézed a saját tapasztalataidat vagy másokét.

Hiszen ott van az a férfi is, aki utcára került a gyerekével, napról napra éltek, de a sok kitartó erőfeszítés és áldozat után megvalósította az álmát és egy szebb jövőt teremtett maguknak. Vagy az égiek támogatták meg őket? Lehet! Ahogy az is, hogy a saját erejéből csodát tett.

Képes lehetsz meggyógyítani saját magadat. Képes lehetsz teremteni. Ezek is csodák, amiket másokkal is megtehetsz.

Vagy gondolod, hogy a beteg, aki arra kér másokat, imádkozzanak érte és végül felépül, az nem csodának fogja megélni a kapott energiát? Vagy nem csodaként fogja elkönyvelni azt, hogy a figyelmetlensége miatt majdnem elütötték, de te odarohantál és időben elrántottad az autó elől?

Az emberek csodákat tehetnek magukkal és másokkal is. Csoda lehet egy találkozás, egy gondolat, egy érintés, egy hangosan kimondott jókívánság.

Talán elcsépeltnek tűnik már a szó, hogy „csoda”, mert könnyű lehet mindenbe belelátni. De mi van, ha egyszer tényleg az? Ki határozza meg, hogy kinek mi a csoda, és kivel mennyi történhet? Egy biztos: léteznek csodák. Akár egy igazán varázslatos élményről legyen szó, amit senki sem tud megmagyarázni, sem a résztvevők, az orvosok, a tudósok, senki. És léteznek hétköznapi csodák is, amiknek ereje és hatása nem kisebb, különösen annak, akivel megtörténik.

Kellenek is a csodák az életünkbe, és nemcsak azért, hogy megváltoztassák az életünket, hanem hogy hinni tudjunk önmagunkban, az égiekben vagy akár a jó sorsunkban. Akkor is megtörténik veled, ha hiszel benne és akkor is, ha nem, ez az igazán szép benne, mert a csoda mindenkié.

Fotó: freepik.com

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!